Kövessétek a szeretetet

...Az öreg hangtalanul nyitotta az ajtót, megigazította a takarót és az ágy szélére ült. Meghatottan nézte unokáját, ahogy egykor saját gyerekeit, nincs ártatlanabb egy alvó gyermeknél - gondolta. A délutáni séta ott zsibongott tagjaiban, jóleső fáradtság áradt szét benne. Suttogva beszélt: - Bocsáss meg nekem kisfiam, ha elszomorítottalak, ma. Eddig azt hitted, mindenki jó, mert szerencsés sorsod még megkímélt a rossztól. Bárcsak mindig így legyen. Talán sokat mondtam egyszerre, kis szíved feldolgozni képtelen. Mindig félek, hogy védtelen leszel, szeretném átadni, amit nekem keservesen kellett megtanulnom. Mintha megóvhatnálak bármitől! A csalódásoktól, a bánattól, a félelemtől! Egyet azért szentül hiszek, talán szavaimból marad annyi, hogy a két legszörnyűbb érzés, a kétely, s a reménytelenség ne legyen úrrá rajtad soha. Ezért meséltem róla. Akartam, hogy tudd: nincs hiábavaló áldozat, s nincs más út, ami emberhez méltó. Lehet elkerülni, tiltani, kigúnyolni, eltitkolni, de egyet nem lehet: nem tudni, hogy létezik. Mert egyszer megmutatták, s nagy igazság, hogy amit ember megtett, azt ember megint megteheti. Ne félj, beszélgetünk majd még sokat, ha már nem is sokáig. Bolondozunk, nevetgélünk, dehogy búsítalak. Nem akarok többet kis szemedben riadalmat látni. Elmegyünk, meglocsoljuk a lányokat, a véneket és az ifjakat is, meglessük a bokrokat, hová rejtette az a huncut nyuszi a hímes tojást. Megvárom majd mindig míg kérdezel, s csak annyit mondok, amennyit elbírsz hordozni, ígérem ezt neked, kisfiam. Sokáig ült még szótlanul, hallgatta a gyerek egyenletes szuszogását, megsimogatta hűvös homlokát. - Mit mondtál nagyapa? - moccant meg, s egy pillanatra kinyitotta a szemét. - A szeretet soha el nem fogy - ölelte vissza az álomba, - az jó - mormolta a kisfiú és már aludt megint az igazak nyugalmával. Lassan az öreg is elálmosodott, de valahogy nem tudta ott hagyni a gyermeket. Vastag, puha szőnyeg feküdt az ágy előtt, erre kuporodott, fejét az ágyra hajtotta. Az ünnep reggelre így találta őket, a besurranó napsugár különös, örök fénnyel szőtte be alakjukat.

/(Kálnay Adél)

Válasz

SZERETET

A szeretet az öröm édesanyja.


Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.

Szeretet.
Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed.

Szeretet.
A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkít másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárít. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet.
A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet ,,mindenkit birtokolni" akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet.
A szeretet kitárulása, karjainak végtelenbe nyúlása él mindenkiben.
Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül.
Az öröm édesanyja a szeretet.

Szeretet.
Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.

Hát szeress!
Szeress, szeress, szeress!
Az lehet, hogy nem szeretnek. El bírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress.

Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.
(Mácz István)

Válasz

Képzeld azt, hogy egy folyóban úszol! A víz kéklő és élő.
Az élet vize ez.
Képzeld azt, hogy néha hullámokat vet a víz és sodródsz hol lassabban, hol gyorsabban!
Az élet dolgai ezek.
Képzeld azt, hogy néha elfáradsz, szürke felhőkből eső áztat, és olyankor a partra kívánkozol!
Nehézségek ezek.
Képzeld azt, hogy egy-egy öbölben a folyó lelassul, és te megpihensz!
A gondoskodás öblei ezek.
Képzeld azt, hogy partra szállsz és gazdagon nyíló, illatos rétre találsz!
Száz meg száz mosoly örökké nyíló szirmai ezek.
Képzeld azt, hogy langyos szellő karjai ölelnek, s szárítják nedves ruhádat!
Szerelmes kezek lágy fuvallatai ezek.
Képzeld hozzá az aranyló napot! Melegségét érzed a bőrödön és a szíved mélyén.
A törődés sugarai ezek.
Képzeld azt, hogy a part mentén gyümölcsfák ontják feléd tavaszló zöldjüket és te lombjaik alatt üldögélsz!
A nyugodt pihenés árnyai ezek.
Képzeld azt, hogy behunyt szemmel falevelek suttogását és fűszálak hajladozó neszét hallgatod!
A csend hangjai ezek.
Képzeld azt, hogy gyümölcsöt szakítasz a fáról, és ízét kívánva beleharapsz! A mézédes nedv hegyről lezúduló kristálypatakként mossa át tikkadt torkodat.
Új életerő íze ez.
Képzeld azt, hogy fürge szárnyú, röpke pillangók játszadoznak pajkosan gondolataid körül!
Az öröm apró gyermekei ezek.
Képzeld azt, hogy zamatos, fűszer illatú levegőt szívsz be az orrodon, mely felüdíti tested, lelked!
A szabadság illata ez.
Képzeld azt, hogy amikor kinyitod a szemed, és az égre pillantasz, fehér felhők vattapamacsán átívelő szivárványt látsz, mely a nap sugaraitól áttetszően ezerszínűre festi folyódat!
A szeretet sokszínűsége ez.


És most képzeld azt, hogy mindez valóság!
(ism )

Válasz

"Mikor elmentél, büszkén feltartottam a fejem, és próbáltam büszke lenni. Azt hiszem sikerült. Túljártam az eszeden. Sajnos. Most már bánom. Igazán hiányzol. Hiányoznak a beszélgetéseink, s simogatásod is igazán hiányzik. Hidegek az éjszakák Nélküled! Nincs ki levegye a hernyókat a leveleimről és lassan már betakar a gyom. Egyre többször esik az esö és az éjjelek is nagyon hidegek...Hiányzol.. .
Mindig azt hittem, hogy untatsz, hogy nem becsülöd eléggé a szépségemet, és nem érzékeled az illatomat. Tévedtem, és ezt el is mondanám, ha újra itt lennél. Éjszakánként mikor a hidegtől nem tudok aludni, nézem a csillagokat, és Rád gondolok. Azt képzelem, hogy már reggel itt leszel, gyengéden kézbe veszed törékeny leveleimet, és cirógatod szirmaimat, én pedig úgy illatozom, hogy soha többé nem vágyódsz el mellölem.
Reggel mikor a nap ébredező sugarai eljutnak hozzám, nem érti, hogy a harmatcseppek miért nem akarnak felszáradni a leveleimről....

Nem tudja, hogy azok könnycseppek. Érted!"

/Saint-Exupery: A kis herceg/

Válasz

Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
,,Gondolkoztam..." - szólalt meg. ,,Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Válasz